Miért szeretünk fotózni kezelések előtt, alatt és után?

Pácienseink kezelése során szeretnénk meggyőződni arról, hogy az eredmény nagy felbontásban is tökéletes. Így ellenőrizhetjük a saját munkánkat, ami egy folyamatos szakmai fejlődést biztosít orvosaink számára. Másrészt, dokumentációra is tökéletes, mert a munka végeztével szeretjük megmutatni pácienseinknek az előtte utána képeket, hogy lássák az eredményt. Ezért pácienseinkről kiindulási makro képeket szoktunk készíteni, melyeken csak a száj és a fogak látszódnak. Ugyanezt olyakor kezelés közben és a végén is gyakran meg szoktuk tenni. Fontos tudni, hogy fotózás során használt eszközöket rendszeresen fertőtlenítjük, sőt, a páciens szájába bekerülő tükröket mindig sterilizáljuk!

Mi történik az elkészített képekkel?

Azon páciensek fotóit, akik ebbe beleegyeznek, közzétesszük munkáink között, valamint Facebook és Instagram oldalunkon is. Szigorúan a páciens felismerhetősége nélkül, tehát csak a kezelt részt mutatjuk be! Ezen kívül előfordul, hogy különleges eseteinket szakmai körökben, például továbbképzés során használjuk fel. A fotókat szívesen megmutatjuk páciens modellünknek is, akinek jóleső érzés lehet látni azt, hogy megérte energiát szánnia a kezelésre! Sőt, ha páciensünk kéri, a fotókat szívesen elküldjük neki is emlékbe.

Mi történik, ha valaki számára kényelmetlen a fotózás?

Akad olyan páciensünk, aki feszélyezve érzi magát a fotózás során. Hogy senkit se érjen meglepetés, ezt előre mindig meg szoktuk beszélni, és páciensünk beleegyezését szoktuk kérni mind a fotózáshoz, mind a publikáláshoz. Természetesen fotó készítése nélkül is lehet valaki a páciensünk, ez nem kötelező eleme a munkának.

Páciensként szeretnék én is büszkélkedni az eredménnyel, mit tehetek?

Mi is büszkék vagyunk pácienseinkre, úgyhogy ha szeretnék, ők maguk nyugodtan publikálják magukról a képet, olyan szögben, ahogy csak nekik tetszik 😊 Ilyenkor megköszönjük, ha megjelölik a rendelőnket is, mert szívesen tovább osztjuk a posztjukat, fotójukat, hiszen nekünk nagy öröm, hogy segíthetünk abban, hogy a jövőben felszabadultan, valóban természethű mosollyal tudjanak élni! Előtte-utána képeinket itt tekintheti meg Amennyiben kérdése merül fel, vagy szeretne bejelentkezni, az alábbi űrlapot kitöltve üzenhet nekünk:

Küldjön nekünk üzenetet!






    Ezt az oldalt reCAPTCHA és a Google védi!
    Adatvédelmi irányelvek Általános Szerződési Feltételek