A régi, fémkerámia koronák leváltására és új koronák készítésére is kiváló megoldás a minőségi módon előkészített és elkészített cirkon korona és híd. Olvassa el az előnyeit, alkalmazási lehetőségeit, sőt, néhány előtte-utána fotót is megmutatunk!

A cirkon korona, híd tulajdonságai, előnyei

●       A cirkonium váz tulajdonsága, hogy nagyon strapabíró, tehát első és hátsó (front- és rágó) fogakra egyaránt alkalmazható. ●       Emellett több koronát is egyesíthetünk, azaz hidat is készíthetünk belőle. ●       Esztétikailag kiemelt tulajdonságú, a megfelelő esztétikai fogorvos specialista kiválasztásával és jó fogtechnikus közreműködésével valóban élethű fogak készülhetnek vele. Ez vonatkozik az átlátszóságra, a fog éli részére, a színre és formára is. ●       Régi, gyökérkezelt fogak esetén elszíneződik a fog: ilyen fogak ellátása esetén is segítséget jelent a cirkonkorona alkalmazása! ●       Minden fogpótlásnál lényeges, hogy tökéletesen illeszkedjen az előkészített fogra: a cirkonkoronák CAD/CAM technológiával készülnek, számítógépes tervezés és megmunkálás során, mikrométer pontossággal. ●       Főként a régi fémkerámia koronát viselőknek lényeges, hogy ma már a koronákat vállas előkészítéssel alkotjuk meg: ez azt jelenti, hogy a fogra egy alig látható vállon helyezkedik el a korona. Ezzel védjük a fogínyt, és (megfelelő ápolással) elkerülhetjük a későbbi szürke ínyszélt, az ínygyulladást, fogágybetegséget is.

Elkészült eseteink  - cirkon korona, híd

cirkonkorona-elotte-utana-mosolydental-1211

A képen: páciensünk frontfogaira cirkon koronákat készítettünk

A végeredmény megtekintése, már a kezelés megkezdése előtt?

Kozmetikai fogászatunkon lehetőség van arra, hogy a végeredményt azelőtt megtekintse, hogy belevágnánk a kezelésbe. Wax-up és mock up tervezéssel a legtöbb esetben "felpróbálható" előre az új korona/híd, még a legelső beavatkozás előtt. Így biztosan láthatjuk, hogy megfelelők-e a tervek és jó irányban haladunk-e a kezelés során.

Hogyan készül a cirkonkorona a Mosoly Dental rendelőjében?

A szájvizsgálatot, panoráma röntgenfelvétel kielemzését követően, amennyiben páciensünk a cirkon koronát választja, és esetleg elkészült az illusztrált terv is, megtörténik a fog vagy fogak előkészítése. Fontos, hogy páciensünk ideiglenes koronát kap addig, míg elkészül a végleges megoldás, nem hagyjuk őt „fog nélkül”. Ráadásul a mai világban a koronák anyaga vékony és erős is, emiatt nagyon picit szükséges elvennünk a fog anyagából a kialakításkor. Az első alkalom után, kb. egy hét múlva várjuk pácienseinket a beragasztásra. A Mosoly Dental Kozmetikai Fogászaton a fogpótlások személyre szabását kiemelten kezeljük, hogy mosolyuk egyedi, természetes, és arcukhoz illő legyen. Kezeléseink finom kezek között, érzéstelenítésben történnek. Szeretettel várjuk rendelőnkben!

Küldjön nekünk üzenetet!