zomanc

Esetbemutatás: metszőfogakon lévő kis eltérések korrigálása fogszabályozás nélkül

Fiatal páciensünk hallotta rólunk, hogy a mosoly megszépítésére specializálódtunk, ezért felkeresett minket. Kellemes mosolyát a metszőfogai állása árnyékolta be, erre szeretett volna megoldást találni. Az állapotfelmérésen megállapítottuk, hogy kicsi esztétikai eltérésről van szó, amire fogszabályozást javasoltunk. Páciensünk azonban ezt nem szerette volna vállalni, ezért frontfogainak eltérését direkt héjak alkalmazásával szüntettük meg.  

Hogyan történt a kezelés?

A direkt héjak előnye, hogy elkészítésükre egyetlen alkalomra van szükség, illetve, hogy az esetek nagy százalékában, ez foganyag veszteséggel sem jár! Páciensünk esetében 4 db héjat terveztünk azért, hogy a mosoly a nagy és kismetsző fogakkal harmonikus legyen. A fotón tehát összesen 4 fog kezelése látható! A kezelésnél a minőségi anyagok használata és a fogorvos tehetsége, valamint a technika tökéletes ismerete kulcsfontosságú. A direkt héjakat rétegezve építjük fel a fogra, ezzel természetes hatást érünk el. Gondoljunk bele, hogy a fog belső része tömörebb szín, mint a külső! A rétegezéssel és a különböző, de a többi foggal színazonos anyagok alkalmazásával sikerült a fotón látható eredményt elérni.

Tökéletes direkt héjak

A direkt héj akkor szép, ha láthatatlan, vagyis az eredmény belesimul a mosolyba, és szabad szemmel sem észrevehető annak nyoma, hogy nem természetes fogakról van szó. Érdemes számításba venni, hogy elszíneződött mosoly esetén elkerülhetetlen a fogkő eltávolítás és sópolírozás, valamint a fogfehérítés sok esetben javasolt a kezelés előtt - azért, hogy a direkt héjakat a lehető legtisztább mosoly színéhez igazíthassuk. A megfelelő szakértelemmel készített, tökéletesen kivitelezett és harapásban beállított direkt héjak rendkívül erősek, bátran lehet velük harapni. A megfelelő szájhigiéné fenntartásával és rendszeres kontrollal sokáig emelik páciensünk mosolyának szépségét. Amennyiben hasonló fog eltéréssel küzd, forduljon kozmetikai fogászati rendelőnkhöz bizalommal!

Küldjön nekünk üzenetet!






    Ezt az oldalt reCAPTCHA és a Google védi!
    Adatvédelmi irányelvek Általános Szerződési Feltételek

    Foghiány megszüntetése élethű cirkon híddal

    Páciensünk jobb felső 5-ös fogának pótlásával kereste meg rendelőnket. A cél az volt, hogy élethű eredmény szülessen, valamint az, hogy az átadott munka tartós is legyen.
    Az alábbiakban bemutatjuk a kiindulást és az eredményt is, és képpáron is megmutatjuk:

    (Előtte-utána: A foghiányt természethű és strapabíró cirkon híddal szüntettük meg.)

    cirkon-hid-mosolydental-elotte-utana-2203

     

    Az első találkozás során megállapítottuk, hogy a szomszédos fogak védelme miatt a legoptimálisabb egy fog implantátum elkészítése lenne, amire cirkon vagy préskerámia korona kerülne. A mellette lévő 4-es fog túl rövid a többihez képest, ezért itt egy élpótlást javasoltunk.

    A második lehetőség a híd készítése volt, mely a szomszédos két fogon rögzül, cirkónium-dioxid anyagból. Műgyökér ilyenkor nem készül, de ebben az esetben a túlságosan rövid fog élpótlás helyett koronát kap.

    Orvosi szempontból az implantátum beültetést szoktuk javasolni. Ám a felvázolt megoldások közül páciensünk a cirkon hidat választotta, részben azért, mivel rövidebb idő alatt készül el. Így a következő alkalommal elvégeztük a szomszédos fogak előkészítését, amelyekre a híd kerül. Fontos kiemelni, hogy a modern technológiának köszönhetően elég egy minimális foganyagot elvennünk a hidat tartó fogakból! Az elkészült lenyomatot elküldtük a fogtechnikai laborba.

    Egy hét múlva már kezünkben volt a leendő fogpótlás „vázlata”, melyet páciensünk ki is próbálhatott. Ilyenkor ügyelünk a pontos illeszkedésre, a színre, formára is.

    A legközelebbi alkalommal pedig megtörténhetett a végleges rögzítés! Reméljük, hogy a fotó alapján is látszik, hogy természethű eredményt értünk el. Szebb, teljesebb, formásabb, egységes mosoly lett a végeredmény.

    Ahhoz, hogy páciensünk az elkészült fogpótlását sokáig élvezhesse, két dologra kell ügyelnie:

    Először is meg kell tanulnia otthon is megfelelően tisztítania azt. A híd tagjai közti rések tisztítása felülről nem lehetséges, mivel ezek illeszkednek, még ha az a mosolyon nem is látszik. Ezért elölről kell bevezetni a résbe a fogköztisztító eszközt. Rendszeres és alapos tisztítás híján a baktériumok megtelepednek a résben és ínygyulladást, fogágybetegséges és a fog alászuvasodását okozzák. Ez pedig a híd tartósságát negatívan befolyásolja.

    A másik fontos szempont, hogy rendszeresen kell kontrollon, valamint dentálhigiénés kezelésen megjelenni ahhoz, hogy garantálni tudjuk az elkészült híd egészségét.

    A fentiek betartásával hosszú ideig nem lesz gond további kezelésekre, és páciensünk a teljes mosolyával boldogan rághat és nevethet!

    Küldjön nekünk üzenetet!






      Ezt az oldalt reCAPTCHA és a Google védi!
      Adatvédelmi irányelvek Általános Szerződési Feltételek

      Fogászati rendelőnk Budapesten

      A Mosoly Dental vezető orvosai Dr. Grosz János és Dr. Bernáth Vivien csapatukkal arra törekszenek, hogy a lehető legkisebb beavatkozással tegyék ismét esztétikussá és egészségessé pácienseik mosolyát.

      Pácienseink boldog, magabiztos, kényelmes mosolya a mi legfőbb küldetésünk.
      A legmodernebb szakmai elvek alapján összeállított protokollt alkalmazunk minden egyes munkánk során. A beavatkozások tervezésekor két fontos szempontot tartunk szem előtt: a megfelelő rágófunkció elérését, a magas esztétikai eredmények mellett. Ezek kéz a kézben járnak, nincs egyik a másik nélkül legyen szó kisebb tömésekről, vagy implantátumokon rögzített fogpótlásokról.

      Rendelési idő és bejelentkezés

      Bejelentkezés:



      Rendelés:

      Hétfő: 08:00 - 14:00

      Kedd: 09:00 - 19:00

      Szerda: 08:00 - 14:00

      Csütörtök: 09:00 - 19:00

      Péntek: 08:00 - 19:00

      Mi zavarja mosolyában? Ossza meg velünk!

      Specialitásunk a mosolytervezés. Zavarja, hogy fogai elszíneződtek, lekoptak, esetleg szabálytalanul állnak?

      Nincs olyan életkor, amikor már ne tudnánk megoldást ajánlani.

      Írjon nekünk, küldjön fotót, hogy tanácsot adhassunk!

      info@mosolydental.hu

      Ossza meg másokkal is!

      mosolydental-logo-279

      Bemutatkozás

      Fogászati rendelőnk Budapesten, a IX. kerületben működik. Esztétikai fogászat, mosolytervezés a specialitásunk.

      Alapelvünk és munkamódszerünk is a MOSOLY. Célunk, hogy amikor Ön beül a fogorvosi székbe, nyugodt és jókedvű legyen - hogy elfelejthesse a fogorvostól való félelmet. Ezért lett a nevünk Mosoly Dental.

      Kövessen minket

      Elérhetőség

      1092 Budapest, Kinizsi utca 35. fsz/2. Kapucsengő: 3

      +36 70 942 8789
      info@mosolydental.hu

      Rendelési idő
      Hétfő: 08:00 - 14:00
      Kedd: 09:00 - 19:00
      Szerda: 08:00 - 14:00
      Csütörtök: 09:00 - 19:00
      Péntek: 08:00 - 19:00

      Copyright 2023 ©  Minden jog fenntartva