A bölcsességfog, vagy nyolcas fog általában későn, 17 éves kor után bújik elő, és sokunknak megkeseríti az életét. Az alábbiakban azt nézzük át, hogy mit kezdhetünk a bölcsességfogakkal, illetve mikor kell őket eltávolítani.

Bölcsességfogak vizsgálata

Sokszor az íny alatt elkezdenek mocorogni, ezért először még a fogíny alatt, röntgenfelvételen meg tudjuk vizsgálni a bölcsességfogakat. A röntgenen jól látszik a fogak elhelyezkedése, mérete, alakja is. Emellett, szükség esetén 3D CT felvételt is kérhetünk azért, hogy a bölcsességfogakat még behatóbban tanulmányozhassuk, például akkor, amikor az arcüreghez vagy idegpályákhoz közel találhatók.

Mivel nagyon hátul helyezkednek el, a kibújt és helyesen álló bölcsességfogakat is nehezebb tisztítani, mint a többi fogat. A kibúvást követően barázdazárással tudjuk a barázda felőli oldalukat védeni a szuvasodástól. Ezt minél hamarabb érdemes elvégeztetni.

Problémás bölcsességfogak

Az elhelyezkedés és a késői kibúvás miatt a bölcsességfogak igazi mumusokká váltak a páciensek körében – van, aki a panaszos bölcsességfoga miatt fordul először fogorvoshoz, a vizsgálaton aztán egyéb lappangó elváltozások is a felszínre kerülnek. Tény, hogy a bölcsességfog erősen tud fájni.

Mi lehet a bölcsességfog fájdalom oka?

1. Ferdén növő bölcsességfog:

A röntgenfelvételen látszik, ha a bölcsességfog azért nem tud szépen előbújni, mert ferdén nőtt, és ezért nincs hely a számára. Ilyenkor el kell távolítanunk.

2. Impaktált bölcsességfog:

Előfordul, hogy beragad az íny alá, és nem tud előbújni a bölcsességfog. Például nyomja a szomszédos fog gyökerét. Ebben a helyzetben is el kell távolítanunk, nehogy gyulladást okozzon és kárt tegyen a hetes fogban is.

3. Begyulladt bölcsességfog:

A nehézkes tisztítás is állhat a háttérben, amikor a lepedék elkezdni károsítani a frissen kibújt bölcsességfogat és akörül begyullad a fogíny és a csont is. Akár ciszta is kialakulhat a fog gyökerén. Ebben az esetben is a foghúzás az egyetlen megoldás.

A Mosoly Dental Kozmetikai Fogászaton kíméletes szájsebészeti kezelésben részesülnek pácienseink. Fájdalommentességre törekszünk a bölcsességfog eltávolításkor is, és alapos előkészületek, vizsgálatok előzik meg a diagnózis felállítását.

Küldjön nekünk üzenetet!