Tartalomjegyzék

Akkor, ha egy szuvasodó, lyukas, vagy sérült fogat meg szeretnénk menteni a további károsodástól, mindenképp fogtömésre van szükség. Esztétikailag nem túl szép egy sérült fog látványa, emellett pedig a rágási funkciók helyreállítása miatt is fontos a problémás fogakat mielőbb kezelésbe venni. Amennyiben a fogvesztés olyan mértékű, hogy töméssel már nem lehet a fog tartószerkezetét maradéktalanul helyreállítani, betétet készítünk, melynek az egyik fajtája az inlay.
Inlay jelentése betét - átmenet a tömés és a fogpótlás közt
Inlaynek azt a tömés típust nevezzük, amellyel akár nagyobb foganyagot is tudunk pótolni. Az inlay készülhet többfajta anyagból, rendelőnkben általában kerámia vagy számítógép által tervezett és kifrézelt megerősített kompozit fogpótlásokkal dolgozunk. Az inlayt vagy másnéven betétet fogtechnikus segítségével készítjük el, 3D tervezéssel és CAD/CAM technológiával. A foganyagveszteség mértékétől, és az ennek megfelelően készített betét kiterjedésétől függően beszélünk különböző betétekről: inlayről, onlayről, vagy overlayről.
Inlay vagy korona?
Az inlay fogbetét a fogtechnikus által készített speciális tömés, ami még nem korona, de már nem is egy szimpla tömés. A koronához képest kevésbé invazív beavatkozás, hiszen nagyobb ép fogyanyaggal tudunk dolgozni. Az inlay fogpótlás a fog rágófelületének központi részét fedi be. Korona esetén már olyan mértékű a fogromlás, hogy a fog tartószerkezete megbomlik, és nagyobb kiterjedésű pótlást igényel.
A töméssel ellentétben, a korona készítéséhez pedig hasonlóan, inlay fogbetét esetén is fogtechnikussal közösen dolgozunk a végső pótlás elkészítésén.
Az inlay nagy előnye, hogy rendkívül precízen illeszkedik a fogba, ezáltal minimális az esetleges alászuvasodás veszélye. Szépen megmunkálható, tökéletesen élethű megjelenést biztosít, nem színeződik el, nagy a kopásállósága és rendkívül tartós. Optimális megoldást nyújt súlyosabban károsodott fogak, vagy gyökérkezelt fogak esetén is.
Inlay tömés előnyös tulajdonságai:
- antiallergén és biokompatibilis
- nincs szükség a fog kihúzására, vagy teljes pótlására
- színe a saját foggal megegyező, így szinte észrevehetetlen
- lehetővé teszi a fog eredeti formájának, kontúrjának tökéletes visszaállítását
- a kontaktpontrendszer (a szomszédos fogakkal való érintkezés) sokkal precízebben kialakítható, mint normál fogtömés esetén
- a gyártási technológiának köszönhetően pontossága és teherbírása kiemelkedő
- kifejezetten ajánlott amalgámtömések helyett
- használható gyökérkezelt fogaknál, megelőzve azok további sérülését
- nem szükséges ép foganyagot eltávolítani az elkészítéséhez
Inlay készítés menete
- Előkészítés és lenyomatvétel
Helyi érzéstelenítést követően kialakítjuk a betét üregét, eltávolítva a korábbi restaurációt, szuvas foganyagot. Ezután alábélelést készítünk, ami kompozit tömőanyaggal történik. Mivel ezek az anyagok nagyon érzékenyek nedvességre, biztosítanunk kell a teljesen nyálmentes környezetet, éppen ezért ezt kofferdam izolálásban végezzük. A felépítést követően lepolírozzuk a fogfelszíneket. Ezt követi a lenyomatvétel és a készülő inlay betét színének megállapítása. A kezelés utolsó lépése egy fúrás nélkül eltávolítható, ideiglenes tömés behelyezése. Körülbelül egy – két hét, amíg elkészül a betét. Ezután kerül sor a próbára és a beragasztásra. - Próba és beragasztás
A második alkalommal a fogtechnikus által elkészített inlay beragasztására kerül. Eltávolítjuk az ideiglenes tömést, ellenőrizzük az inlay betét színét, illeszkedését, formáját, szomszédos fogakhoz való viszonyát. Amennyiben mindent rendben találunk a bepróbálás során, előkezeljük mind a fogat, mind a betétet, majd rögzítjük a pótlást. A kezelés utolsó lépéseként ismét ellenőrizzük a harapási magasságot, és szükség esetén igazítunk rajta.