bolcsessegfog-mosolydental

Bölcsességfog eltávolítása

A bölcsességfog, vagy nyolcas fog általában későn, 17 éves kor után bújik elő, és sokunknak megkeseríti az életét. Az alábbiakban azt nézzük át, hogy mit kezdhetünk a bölcsességfogakkal, illetve mikor kell őket eltávolítani.

Bölcsességfogak vizsgálata

Sokszor az íny alatt elkezdenek mocorogni, ezért először még a fogíny alatt, röntgenfelvételen meg tudjuk vizsgálni a bölcsességfogakat. A röntgenen jól látszik a fogak elhelyezkedése, mérete, alakja is. Emellett, szükség esetén 3D CT felvételt is kérhetünk azért, hogy a bölcsességfogakat még behatóbban tanulmányozhassuk, például akkor, amikor az arcüreghez vagy idegpályákhoz közel találhatók.

Mivel nagyon hátul helyezkednek el, a kibújt és helyesen álló bölcsességfogakat is nehezebb tisztítani, mint a többi fogat. A kibúvást követően barázdazárással tudjuk a barázda felőli oldalukat védeni a szuvasodástól. Ezt minél hamarabb érdemes elvégeztetni.

Problémás bölcsességfogak

Az elhelyezkedés és a késői kibúvás miatt a bölcsességfogak igazi mumusokká váltak a páciensek körében – van, aki a panaszos bölcsességfoga miatt fordul először fogorvoshoz, a vizsgálaton aztán egyéb lappangó elváltozások is a felszínre kerülnek. Tény, hogy a bölcsességfog erősen tud fájni.

Mi lehet a bölcsességfog fájdalom oka?

1. Ferdén növő bölcsességfog:

A röntgenfelvételen látszik, ha a bölcsességfog azért nem tud szépen előbújni, mert ferdén nőtt, és ezért nincs hely a számára. Ilyenkor el kell távolítanunk.

2. Impaktált bölcsességfog:

Előfordul, hogy beragad az íny alá, és nem tud előbújni a bölcsességfog. Például nyomja a szomszédos fog gyökerét. Ebben a helyzetben is el kell távolítanunk, nehogy gyulladást okozzon és kárt tegyen a hetes fogban is.

3. Begyulladt bölcsességfog:

A nehézkes tisztítás is állhat a háttérben, amikor a lepedék elkezdni károsítani a frissen kibújt bölcsességfogat és akörül begyullad a fogíny és a csont is. Akár ciszta is kialakulhat a fog gyökerén. Ebben az esetben is a foghúzás az egyetlen megoldás.

A Mosoly Dental Kozmetikai Fogászaton kíméletes szájsebészeti kezelésben részesülnek pácienseink. Fájdalommentességre törekszünk a bölcsességfog eltávolításkor is, és alapos előkészületek, vizsgálatok előzik meg a diagnózis felállítását.

Küldjön nekünk üzenetet!






    Ezt az oldalt reCAPTCHA és a Google védi!
    Adatvédelmi irányelvek Általános Szerződési Feltételek

    mozgo-fogak-1500x600

    Fogfájás lehetséges okai

    Fog érzékenység hidegre vagy melegre? Folyamatos, kellemetlen érzés? Éles nyilallás? Lüktető, hasogató fájdalom? A fogfájás különböző módokon nyilvánulhat meg, melyeket nem érdemes félvállról venni. Az alábbiakban a fogfájást járjuk körbe, annak jeleit és okait vesszük számba, a lehetséges kezelési megoldásokkal együtt.

    1.     Lehet-e a fogfájást házilag elmulasztani?

    Kihagyhatatlan kérdés. Amikor a fogorvostól való félelem az úr, elgondolkodik az ember azon, hogy is tudna megszabadulni a fájdalomtól anélkül, hogy orvoshoz fordulna. Ismerünk népi praktikákat, mint például a pálinkaivás, vagy az ajtócsapkodós foghúzós módszer, de elárulhatjuk: ma már vannak ezeknél jóval hatékonyabb megoldások is 😊.

    A pálinka maximum ideig-óráig segít, de nem árt megtudni, hogy pontosan melyik fog és miért is hasogat? Sajnos egyik népi gyógymód  sem jelent valódi megoldást, ezért nem érdemes próbálkozni velük. Amíg a probléma fennáll, addig bizony a fájdalom is jelentkezni fog – és ezen csak fogorvos segíthet hatékonyan! Tehát kérjük, ezekkel ne próbálkozzon otthon, oldjuk meg a panaszt XXI. századi módszerekkel!

    2.     Fogfájás megelőzése

    Nekünk is volt alkalmunk megtapasztalni a fájós fog kellemetlenségét, főként gyermekként. Ám ma már tudjuk, hogy kis odafigyeléssel, jó szokások kialakításával VALÓBAN ELKERÜLHETŐ a fogfájás. Ennek értékét az tudja igazán, akinek fájt már úgy a foga, hogy este sem tudott tőle aludni, mivel majd’ megőrült a fájdalomtól!

    A fogorvos rendszeres látogatása ellenőrzés céljából, a kezdeti szuvasságok idejében történő ellátása, a fogkő minimalizálása nagyon sokat segít abban, hogy tényleg ne legyen fogfájásunk!

    3.     Fogfájás fogszuvasodás miatt

    A szuvasodás alattomos jelenség, mivel évekig panaszmentes lehet. Ám amikor a fogszuvasodást okozó káros baktériumoknak sikerül elérni a fog ideget, akkor ez kellemetlen tünetekkel járhat. Ez lehet éles vagy enyhe fájdalom, de akár csak enyhe fog érzékenység is. Régi, rosszul elkészített tömések, hidak, koronák is okozhatják a fájdalmat, amit orvosolnunk kell.
    A panoráma röntgenfelvételen kiderül, hogy mennyire súlyos a helyzet: lehet, hogy a baktériumok elpusztítása után egy fogtömés segít a helyzeten, de az is megtörténhet, hogy gyökérkezelésre lesz szükség. Ha nagyon súlyos a helyzet, a beteg fogat el kell távolítanunk

    4.     Fogfájás fogideg, gyökércsúcs gyulladás miatt

    Komolyabb ok, de előfordul, hogy egy darabig tünetmentes a fog akkor is, ha a káros baktériumok a fogbélbe, az idegbe vagy a gyökércsúcshoz jutottak.

    Ez akár erős fájdalmat is kiválthat. Ilyenkor gyökérkezelést igyekszünk alkalmazni, illetve gyökércsúcson lévő (a fog legalsó, csak röntgenfelvételen ellenőrizhető részét jelenti) gyulladás esetében gyökércsúcs rezekcióval igyekezhetünk megmenteni a fogat.

    Végső esetben a megoldást itt is a fog eltávolítása jelentheti.

    5.     Fogágybetegség miatti fogfájás

    Sokszor előfordul, hogy a kártékony baktériumok a fogíny felől támadnak, főként a kevésbé hatékony fogápolás következtében. Alattomos betegség: az egyik tünete a kellemetlen lehelet, fog és íny érzékenységgel, fogínyvérzéssel járhat együtt. Ilyenkor, hogy hozzáférjünk a foghoz, a röntgenfelvétel mellett fogkő eltávolításra is szükség lehet. Ezt követően kezelnünk kell a fogágybetegséget: ez nyitott vagy zárt küret alkalmazásával történhet.

    6.     Beragadt, impaktált bölcsességfog

    A bölcsességfogak sokszor érdekesen viselkednek: ferdén, elfekve fejlődnek az íny alatt, vagy helyhiány miatt nem tudnak előbújni. Ha begyulladnak, komoly fájdalmat képesek okozni. Ilyenkor kíméletesen eltávolítjuk őket.

    5.     Állkapocs ízületi panasz miatti fájdalom

    Előfordulhat az is, hogy éjszakai fogszorítás, csikorgatás áll a fájdalom hátterében. Ilyenkor harapásemelő, illetve éjszakai sínt készíthetünk páciensünknek. .

    Küldjön nekünk üzenetet!






      Ezt az oldalt reCAPTCHA és a Google védi!
      Adatvédelmi irányelvek Általános Szerződési Feltételek

      Fogászati rendelőnk Budapesten

      Dr. Ozsvár Andrea vagyok, a Mosoly Dental ügyvezető tulajdonosa. Sok szeretettel várjuk kollégáimmal együtt Budapesten, az V. kerületben. Specialitásunk az esztétikai fogászat, a mosolytervezés, de általános fogászati problémákban is állunk rendelkezésére. MOSOLYT VARÁZSOLUNK AZ ARCÁRA - Mosoly Dental

      Rendelési idő és bejelentkezés

      Bejelentkezés:



      Rendelés:

      Hétfő: 08:00 - 14:00

      Kedd: 09:00 - 19:00

      Szerda: 08:00 - 14:00

      Csütörtök: 09:00 - 19:00

      Péntek: 08:00 - 19:00

      Mi zavarja mosolyában? Ossza meg velünk!

      Specialitásunk a mosolytervezés. Zavarja, hogy fogai elszíneződtek, lekoptak, esetleg szabálytalanul állnak?

      Nincs olyan életkor, amikor már ne tudnánk megoldást ajánlani.

      Írjon nekünk, küldjön fotót, hogy tanácsot adhassunk!

      info@mosolydental.hu

      Ossza meg másokkal is!

      color_logo_transparent

      Bemutatkozás

      Fogászati rendelőnk Budapesten, az V. kerületben működik. Esztétikai fogászat, mosolytervezés a specialitásunk.

      Alapelvünk és munkamódszerünk is a MOSOLY. Célunk, hogy amikor Ön beül a fogorvosi székbe, nyugodt és jókedvű legyen - hogy elfelejthesse a fogorvostól való félelmet. Ezért lett a nevünk Mosoly Dental.

      Kövessen minket

      Elérhetőség

      Budapest, V. kerület, Váci utca 9. 1/1.

      +36 70 942 8789
      info@mosolydental.hu

      Rendelési idő
      Hétfő: 08:00 - 14:00
      Kedd: 09:00 - 19:00
      Szerda: 08:00 - 14:00
      Csütörtök: 09:00 - 19:00
      Péntek: 08:00 - 19:00

      Copyright 2023 ©  Minden jog fenntartva