1.     Sokan tartanak attól, hogy ha már régóta nem mutatták meg a fogaikat senkinek, akkor a látvány miatt majd kinevetik, leszólják őket.
Fogászati szakemberként nem csak egészséges fogakkal találkozunk. Sőt, még nekünk is szokott szuvasodni a fogunk, lehet szükségünk koronára, fogbeültetésre stb. Az idő előrehaladtával a fogak is megbetegszenek. A lényeg, hogy az egészségéről van szó: ha idáig el is hanyagolta, sosincs késő foglalkozni a fogai, ínye egészségével! Bátran szánja el magát a kezelésekre vagy állapotfelmérésre, nem kell szégyellnie a fogait. Ha elhatározta magát, az az első fontos lépés, a félelem legyőzésében pedig segítünk!

Mi az, ami zavarja a mosolyában? 

2.     Állapotfelmérés: ha éppen nem fáj a foga, nagy eséllyel ez lesz az első találkozása a fogorvossal. Itt csupán szájvizsgálat és röntgenfelvétel készítése történik, ami biztosan nem fog fájni. A találkozás „jutalmaként” pedig kezelési tervet adunk, ezen láthatja, hogy melyik fogaknál mi a teendő, természetesen árajánlattal együtt.

3.     A kezelési tervben szereplő, esetleges kezeléssorozatot fokozatosan is végig lehet vinni, tehát kis lépésekben is lehet haladni, ahogy Önnek megfelelő. Természetesen azt is jelezzük, ha sürgős a beavatkozás, pl. erősen gyulladt fog, fájdalom, fogágybetegség esetén.

4.     Kérdezzen! Azért dolgozunk, hogy ne fájjon, azért készítjük a kezelési tervet, hogy érthető legyen. Ha kérdése van a kezeléssel, vagy a kezelési sorrenddel, a fogaival kapcsolatban, bátran tegye fel nekünk. Ugyanígy, ha valami fáj vagy kellemetlen, nyugodtan jelezze.

5.     Abban az esetben, ha régen járt fogászaton, állapotfelmérés után a fogorvos nagy eséllyel fogkő eltávolítást javasol majd. A fogorvostól való félelem enyhült már, de ez a kezelés egy másik személlyel, a dentálhigiénikussal történő találkozást jelent, ami újabb kihívás lehet. A fogkő eltávolítása a munkánkhoz nagyon fontos: fogkőtől megtisztított szájban, ínynél sokkal könnyebb dolgozni. A tippünk, hogy ne aggódjon a dentálhigiénés kezelés miatt: egyrészt a dentálhigiénikus dolga az íny és a fogak felszínének a megtisztítása, ami számára megszokott feladat, másrészt a kezelés során ő is fájdalommentességre törekszik. Másrészt jó hír, hogy a kezeléssel sokkal tisztábbak lesznek a fogak, szebb lesz a mosoly, ami hatalmas sikerélmény!
De vigyázat! A szuvasságok, kezelési tervben szereplő betegségek ettől még ellátásra várnak (hiába nem okoz még fájdalmat), ezekkel foglalkoznunk kell.

6.     Fotózás: a kezelés megkezdése előtt fotókat készítünk, majd a kezelés közben vagy utána is dokumentáljuk a haladást. Ezen pácienseink arca nem látható.

7.     Mosolyzóna vagy teljes száj rendbetétele: sokszor szembesülünk azzal, hogy pácienseink elsősorban a mosolygáskor látható fogakat szeretnék megszépíteni, ami rendben is van akkor, ha ezt követően a rágófelület sem marad ki. A metszőfogakat harapásra, az őrlőfogakat rágásra használjuk, így utóbbiak nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, ezért ezek romlanak el először. Ne hanyagoljuk el őket! A szájunk egészségéhez nagy mértékben hozzájárulnak!

Olvasnivaló: Szégyellek mások előtt beszélni, mosolyogni!

Reméljük, tippjeinkkel segítünk abban, hogy magabiztosabban vágjon bele a fogorvosi kezelésekbe. Szeretettel várjuk kozmetikai fogászatunkon!

Küldjön nekünk üzenetet!






    Ezt az oldalt reCAPTCHA és a Google védi!
    Adatvédelmi irányelvek Általános Szerződési Feltételek